Ametiszt - A lila magasztosság

Értéke a rubinttal és smaragddal vetekedett

Az Ametiszt egészen a 19. századig a rubint, smaragd és zafír értékével volt egyenlő, a kereslet-kínálat arányának változását a század közepe hozta meg, ugyanis ekkor újabb hatalmas lelőhelyeket fedeztek fel Afrikában és Dél-Amerikában

Másnaposság elleni orvosság?

Nevét a görög "Amethystos" szóbol kapta, ami azt jelenti " nem ittas", mivel az ókori görög civilizációban úgy hitték, hogy a kő olyan mágikus hatással rendelkezik, ami tulajdonosát semlegesíti az alkohol mámorító hatása alól. Találtak olyan fennmaradt iratokat, mely szerint lakomák alkalmával a görögök a borukba dobták a követ, illetve az előkelőbbek porrá őrölve gyógyszerként is fogyasztották, a depresszió és függőségek kezelésére

Az uralkodók előszeretettel használt kristálya

Az ásvány fenségességét mutatja, hogy évszázadokon át királyok, uralkodók koronáinak, serlegeinek díszítéséhez használták, sőt még Tutanhamon, az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraójának sírjában is ametiszttel kirakott ékszereket és díszeket találtak. Az egyik legrégebbi fennmaradt korona, amelyet ametiszt ásvány díszít az a középkori időkből származó lombardiai acélkorona, amely Észak-Olaszországban található.

A védelem és őszinteség szimbóluma

A minószi, ókori, görög, egyiptomi és római civilizációk rendkívül nagy védelmező erőt tulajdonítottak a kristálynak és egyben az őszinteség, tisztaság és szerelmi hűség szimbólumának is tartották a követ

Jó emberismerő

Katalin cárnő és Bismarck, a Németh Birodalom első kancellárja is előszeretettel hordta magánál ezt a drágakövet, ugyanis úgy tartották, hogy segít felismerni az igaz és hazug embereket és kellő magabiztosságot is ad az ásvány

Számos különleges lelőhely világszerte

Szerte a világon találni ametiszt lelőhelyeket, közülük kiemelkednek a dél-amerikában található brazil, uruguayi és bolíviai bányák, de találhatóak ametiszt rögök Ausztriában, az USA-ban, Marokkóban, Indiában, Oroszországban, Kínában, Madagaszkáron és Zambiában is

Tudtad?

Az ametiszt a február szülöttjeinek és a szerdai nap hivatalos köve, emellett pedig a 6. és 17. házassági évfordulók hivatalos kristályaként is emlegetik.

Testi-lelki hatásai

Az ametiszt a dühöt és a haragot a szeretet pozitív erejévé alakítja át. Lila színe és ebből fakadóan erős nyugtató hatása miatt kiváló alvást, relaxációt segítő kőnek tartják és stresszes időszakban is ajánlják használatát.

Úgy tartják, hogy tulajdonosának biztonságérzetet ad. 

Fizikai szinten úgy gondolják, hogy ez az ásvány bír a legjobb vértisztító és látásjavító hatással, illetve hatékony a méregtelenítő folyamatok segítésében is

Spirituális jellemzői

Gyengéd rezgései hozzásegítenek a a nyugodt valóságészleléshez, amiben feloldódik minden félelem, harag és szorongás, ezért mély meditáció gyakorlásához kifejezetten ajánlott a használata

A koronacsakra, gyökércsakra és napfonatcsakra köve

Erős védelmező hatást tulajdonítanak neki, úgy tartják, hogy segít védelmezők, tolvajok, átkok és rossz gondolatok ellen. Da Vince korszakos zseni szerint az ametisztben megvan az erő a gonosz gondolatok elűzéséhez és az egyén intelligenciájának élénkítéséhez

Ametiszt ásvány betét

Ametiszt kristálykulacs fehér hátteres termékfotó

Ametiszt Kristálykulacs

Citrin - A siker ásványa

Neve a francia "citron" szóból ered

A neve a francia "citron" szóból ered, ami citromot jelent. A kő jellegzetes sárgás árnyalatokban pompázik, ezért is jött létre ez a párhuzam. Egészen 1556-ig csak sárga kőnek hívták, csak ezután nevezték el Citrinnek az ásványt.

Kínában csak nagylelkű emberek kaphattak belőle

A kínai birodalomban nagy becsben tartották ezt a követ, a siker kövének hívják a mai napig, ezért csak a bőkezű emberek érdemelhették ki, hogy kaphassanak belőle. Úgy tartják, hogy az ásvány , csakúgy, mint a rózsakvarc fokozza az intellektuális képességeket és megnyitja az emberi elmét. Kínában e tulajdonságai miatt a máig nagyon nagy népszerűségnek örvend a diákok, tanárok és professzorok körében. Ezen a területen a kristálygyógyászati órák gyakran használt kelléke, abból az apropóból, hogy érzéseket, érzelmeket és gondolatokat gerjesszen a bőséggel kapcsolatban

November szülöttjeinek a köve

A Topáz mellett a Citrin a hivatalos köve a november hónap szülöttjeinek, úgy tartják, hogy ez a két ásvány rendkívül jól kiegészíti egymást, a topáz adja az erőt, a citrin pedig a gyógyítást és a pozitív energiákat.

Középkorban a pestis elleni védelmezőként használták

A középkorban az terjedt el a kőről, hogy véd a pestis, a kígyómarás, pókcsípés és gonosz emberek ellen, mivel ebben az időben ezek voltak a legnagyobb veszélyforrások, ezért sokan hordtak maguknál citrin ásványt.

A rómaiak viselték először ékszerként

Nagyon sokáig csak otthonok dísztárgyaként szolgált a kristály, először a rómaiak használták fel ékszergyártáshoz, úgynevezett egyedi, csiszolt cabochonokat gyártottak belőle, ami meglehetősen népszerűvé tette a kristály viselését. Az ásvány második virágzása a romantika korstílus megjelenésével indult el, mivel igencsak kiemelte az aranyozott tárgyak, ékszerek szépségét.

A 17. században fegyverek díszítőeleme volt

A 17. századi skót harcosok citrinnel díszítették a kardjaikat, tőrjeiket

Testi-lelki hatásai

Fizikai szinten a regeneráció és feltöltődés köve, gyakran használják gyomorbántalmak és bélproblémák kezelésére. Úgy tartják, hogy fokozza a szervezet méregtelenítését, erősíti az immunrendszert és pozitívan hat a bőr anyagcseréjére.

Az alternatív gyógyászatban ismert alhasi fájdalmakra, menstruációs problémákra gyakorolt jótékony hatása is.

Lelki szinten serkenti a kreativitást és az önkifejezést. Úgy tartják, hogy a kő olyan hatással van az emberi lélekre, amitől kevésbé leszünk érzékenyek a kritikával szemben, és egyben érzelmileg kiegyensúlyoz 

Spirituális jellemzői

A nap erejét hordozza, a bőséget és boldogságot hivatott vonzani a tulajdonosa számára.

Motivációt és bölcsességet ad, egyben segít elfogadni önmagunkat, és megtalálni magunkat, azaz életünk értelmét. Támogatja a bennünk rejlő optimizmust és örömöt, illetve segíti a megfelelő döntéshozatalokat, főként e tulajdonságai miatt nevezik a siker kövének

Kiváló aura védelmező és tisztító ásványként tartják számon. Harmonizálja a napfonatcsakrát és torokcsakrát

Ametiszt ásvány betét

Ametiszt kristálykulacs fehér hátteres termékfotó

Ametiszt Kristálykulacs